Részletes gumi és felni kereső
Gumi keresők

Keresés méret szerint

Keresés méret szerint

Keresés méret szerint

Keresés méret szerint

Michelin Pilot Sport
ápr. 12

A Michelin Pilot Sport 4 UHP újabb nyári gumi teszten győztes

Idén az Autozeitung a 225/45 R17 méretben vizsgált nyári és négyévszakos gumikat, az ADAC pedig a 205/55 R16 V méretben nyári gumikat, és mindkét teszten Michelin gumiabroncs győzedelmeskedett.
A híres francia gumigyártó következő tesztállomása 2018-ban a német Auto Motor und Sport (AMS) autós szaklap által végzett nyári gumi teszt volt, melyen 10 másik nyári gumival kellett megmérkőznie a Michelin Pilot Sport 4-nek a 225/45 R17 méretben.
A tesztek alanyául az Audi A3-as kompakt autó szolgált, és talán nem okozunk túl nagy meglepetést azzal, hogy a Michelin nyári gumija ezen a teszten is első lett, tegyük hozzá, két egymást követő évben.

A nyertes nyári gumi teszt értékelése a 11-es mezőnyből

 
Michelin Pilot Sport 4 UHP nyári gumi egyik legnagyobb előnye a tesztelők egybehangzó véleménye és persze az adatok szerint is a rendkívül rövid fékút nedves felületen, mely 80 km/h-ról lefékezve az autót mindössze 30,5 méteres hosszúságú.
Igaz a mezőny legdrágább abroncsa volt a Michelin terméke, de egyedül ő kapta meg a 'nagyon ajánlott' minősítést is, és az abroncs tartóssága is a legnagyobb.
A mezőny legolcsóbb abroncsának fékútja 5 méterrel volt hosszabb egyébként.
Az egyetlen negatívumot a kisebb aquaplaning gyengeségért kapta, egyébként a vezetési és fékezési teljesítmények terén akár a nedves, akár a száraz felületeket nézzük, első volt, mint ahogy gördülési ellenállás, a külső zajszint teszteken is a legtöbb pontot szerezte. 9,4 pont.

 

A második és harmadik helyezett 'ajánlott' minősítésű nyári abroncs

 
A dobogón két nyári gumi ugyanazt a 8,5 pontos eredmény érte el, a Falken Azenis FK510-es biztonságosnak és könnyen kezelhetőnek bizonyult, jó visszajelzésekkel a nedves utakon, valamint rövid féktávolságokkal a száraz és nedves felületeken egyaránt.
Hátrányaként a kissé tétovázó kormányzási reakciókat említették, valamint az optimálisnál alacsonyabb kényelmi jellemzőket.
A Continental PremiumContact 6 esetében ugyancsak a kényelemi funkciókat nem tartották csúcsminőségűnek, miszerint kevés öncsillapítással rendelkezik.
A pluszos oldalon a rendkívül jó kormányzási visszajelzéseket nedves felületeken, valamint a száraz felületeken a jó pontosságú és stabil kanyarvételeket említették.

 

A 4. és az 5. helyezett még ajánlott minősítésű nyári gumi

 
A 4. helyezett a Pirelli P Zero lett 8,3 pontjával, kicsit ideges viselkedésűnek tartották a tesztelők, némi aquaplaning hiány és nagyobb gördülési ellenállás volt a kritikai oldalon, pozitív oldalon a jó kanyarvételi tapadást említették a nedves aszfalton, nagy kormányzási pontosság, semleges és könnyen kezelhető kormányzási egyensúly jellemezte.
Az 5. a Goodyear Eagle F1 Asymmetric 3 lett 8,0 pontos eredményével. Leginkább a nem kielégítően rövid nedves fékút miatt pontozódott le, minden más tesztpontban egy nagyon kiegyensúlyozott nyári guminak tartották, egy alig érezhető alulkormányozottsági jelleggel.
Biztonságos vezetéshez biztonságos gumi jár!

Nexen N Blue HD Plus nyári gumi

2018.05.11

A Nexen Tire gumigyártó, az évek során vezető prémium gyártóvá vált szintén koreai Hankook gyártó után áll versenyben a második helyért a Kumho-val a koreai piacon. Név szerint csak 2000 óta ismerhetjük a céget, de a valóságban már 1942 óta foglalkoznak gumiipari termékek előállításával.
2005-ben volt az első nagy előre lépése a Nexennek, amikor is díjat is kaptak a szilícium-dioxid alapú nano-kompozit gumiabroncsok kifejlesztése miatt. Innentől rohamosan nőtt a kereslet a gyártó gumiabroncsai iránt, hiszen éveken belül megháromszorozta eladott abroncsainak számát.
Jelenleg a cég már közelít a felsőkategória minőségéhez, tekintve például, hogy a Nexen N Blue HD Plus nyári gumi az Automobile Club Europa nyári gumi tesztjén 2016-ban első helyet érte el.

Biztonságos vezetéshez biztonságos gumi jár!

Yokohama Advan Fleva V701 nyári gumi

2018.05.10

Az Advan Fleva V701 nyári gumi a cég legújabb üdvöskéje a globális zászlóvivőnek tartott Advan márkanév alatt, melynek filozófiája a cég megfogalmazásában 'Pursuit of Driving Pleasure', avagy 'Törekvés a vezetés örömeire'.
Az Advan sorozat magában foglalja az Advan Sport V105-öt, amelyet a világ számos vezető autógyártója több nagy teljesítményű autójának első gyári szerelésű abroncsának választotta, az Advan Neova AD08R neves utcai sport gumiabroncsot, és az Advan dB prémium nyári gumiabroncsot.
A Fleva V701 nem feledkezik meg azokról az autóvezetőkről sem, akik ugyan nagyra tartják egy nyári gumi esetében a komfortot, viszont nem szeretnének lemondani a sportos, élménydús vezethetőségről sem. A Fleva most még több komfortot és kevesebb zajt kínál, mint minden eddigi Advan nyári abroncs.

Biztonságos vezetéshez biztonságos gumi jár!

A japán Toyo Proxes CF2 nyári gumija

2018.05.07

A Toyo Tire & Rubber Co. Ltd egy Oszakai székhelyű japán gumigyártó, mely az utóbbi időben egyre jobb minőséget képviselő abroncsival az európai piacon is felhívta magára a figyelmet.
A Proxes CF2-es nyári gumival a Toyo a közepes és a nagy teljesítményű autók számára akart egy kiváló alternatívát nyújtatni, olyan gumikeverékkel, amely a kora tavaszi és a késő őszi időjárási körülmények között is megbízható tapadást nyújt, és nemcsak száraz aszfalton, hanem az esős időben is megfelelően rövid fékutat szolgáltat.
A japán gyártó a mai trendeknek megfelelően még az általános vezetési kényelmet emelte magas szintre, csökkentette a gumiabroncs zajkibocsátását, és a nyári gumi üzemanyag fogyasztását is minimalizálta.

Biztonságos vezetéshez biztonságos gumi jár!

A Goodyear EfficientGrip Performance nyári gumi

2018.05.03

Jelenleg az eladásai alapján a világ harmadik legnagyobb gumiabroncsgyártója a Goodyear, 2017-ben két új nyári gumit dobott piacra az EfficientGrip sorozatban. Az EfficientGrip Compact-ot a kis és közepes autók igényeinek megfelelően fejlesztették ki, míg az EfficientGrip Performance-ot a közepes és nagyobb személyautók számára.
Az EfficientGrip Performance esetében a fejlesztések fő céljai a minél jobb nedves tapadás elérése, a féktávok további csökkentése száraz és nedves felületen egyaránt, valamint a gördülési ellenállás csökkentése volt, amivel a kisebb üzemanyag felhasználás mellett a futásteljesítmény is növelhető.

Biztonságos vezetéshez biztonságos gumi jár!

Dunlop Sport BluResponse nyári gumi

2018.05.01

A Dunlop gyártó a SP Sport Bluresponse nyári gumit a SP Sport Fastresponse utódjaként határozza meg, és a talán legfőbb pozitívumát, a rendkívül alacsony gördülési ellenállását említik először, aminek köszönhetően a Sport Bluresponse 30 százalékkal kevesebb üzemanyagot használ el, mint egyébként neves elődje. Ez azt jelenti, hogy teljes élettartama alatt kb. 30 ezer forint üzemanyag takarítható meg vele.
Általában egy gumiabroncsnál, amikor az kevés üzemanyagot fogyaszt, akkor az egyéb tapadási teljesítményei viszonylag átlagosak lesznek csak. A Sport Bluresponse esetében ez nincs így, kiváló takarékossági tudásához meglepően jó tapadási teljesítmények társulnak, olyannyira, hogy az angol Auto Express idei nyári gumi tesztjén mindössze fél százalékkal maradt el az első helyezettől.

Biztonságos vezetéshez biztonságos gumi jár!

Az angol Auto Express nyári gumi tesztje a 205/55 R16 méretben

2018.04.30

Melyik a legbiztonságosabb, leginkább üzemanyag takarékos vagy a legcsendesebb nyári gumi az autójához? Az Auto Express angol autós szaklap minden év elején elkészíti az éppen esedékes nyári gumi tesztjét, 2018-ban egy közép méretet választottak ki a legnagyobb számban eladott gumiabroncsok közül.
A Michelin azért hiányzik, mert a teszt kezdetéig nem került forgalomba ebben a méretben az új dizájnjuk. Az angol szaklap összesen 100 abroncsot szállított a Bridgestone olaszországi tesztpályájára, ahol kilenc szempontnak megfelelőn kezdték el vizsgálni ezeket a nyári gumikat.

Iratkozzon fel youtube csatornánkra.
Kövessen minket Facebook-on!
Kövessen minket Google+ -on!
Tekintse meg videóinkat a szerelésről.
Viszonteladói belépés